Szívben éledő tavasz s nyár…
S benned élő tükörként, szívdobbanásban,
a nyár színeiben a vágy
mi két embert összehozva valódi már…
A szívben két arc, mi egybeér,
és egymás szemében
tükörként látja önmagát..
Veled múltból jelenben
jövővé válva a vágy..
S múltad tükrében
az az arc s kép,
mivé vált szívedben a napsugár…
Nyomasztó évek s múló idő,
tér nélkül benned létező..
S értékedben kísér már
szíved tavaszában a vágy,
mi emberi világodtól távol
szerep nélkül vár..
S a tova tűnő pillanatokban
egy állandó világ s kép, mi érzésed…
Szívben élni, vágyaid szerint..
Szívből jövő érzésként,
s egoban szerepként szereplőd érzésében…
Emberi világodtól távol
belső szentélyedben
a tűz mit Te gyújtottál,
hogy emlékezz s értékedre ébredj….
Mozaikban kapcsolódva a végtelenhez,
egy végtelen emlékezetben..
Érzéseid végtelenségében,
a pillanatok tükreként a Mostban…
A Jelen létben minden ugyanaz
s mégis más,
mert már szíved útján járod be
múltad tavaszában a nyárt..
S a nyárból az őszbe tévedve,
örökös napsütésbe élve
életed alkonyát….
Születésben s elmúlásban,
örökös körforgásban az élet..
A vágy, mi hajtja lelked motorját,
nem tudva hogy honnan hová indultál…
Szerepek által megtapasztalva magad,
s szereplőid érzéseiben
megtapasztalva vágyadat..
Az érzést, miért érdemes megszületned…
S érdemességed érdeme, vágyad maga..
S magad, az idő tükröződésében…