A Föld – és a pályák helyreállítása
már sok százezer évvel ezelőtt elkezdődött,
de az akadályok mik az elkövetkező időkben keletkeztek
az idő tükrében – még nem voltak összehangolhatóak…
Hisz a kristály rács és az alap pillérek
nem tudtak stabil rezgés impulzusokat eredményezni,
így az ismétlődések hatására a folyamat
mindig próbálta helyreállítani azt a mintát
mi a Föld szerkezetét célozta…
Most hogy a rezgés –
a rezgésetekkel kapcsolódik a tudati hálóhoz
a kapcsolódás által megismert értékek realizálódnak,
s a Föld szelleme lelke anyja
végre az emelkedés folyamába tudja hatását….
Létezésetektől ez az a kapcsolat – amit a szolgálat
és a kapcsolódásotokkal vele végezhettek most tudatosan..
Az Új Föld mindenki számára az a sík
ahol a Lét csodálatos fizikai aspektusa,
s mégis a teremtéssel és Teremtővel haladó Lélek
a Földdel szorosan kapcsolódó Egység…
Az összes tudásotok ami valaha létezett általa tárolva
most a rendelkezésetekre és a segítségetekre
a Ti és az Ő emelkedéséért….
A Szíriuszi kapcsolat az ami leginkább
kézzel fogható jelzésként érint majd meg titeket,
s ez az idő már közelít számotokra…
A kapcsolódás és fogadása
ami a tudáshoz vezető út,
s része a felemelkedéseteknek…
A kapcsolat gondolati frekvenciákon érkezik
s a tudás – általa a felemelkedés a mennyei létbe….
A szív központiság fontossága – az emelkedés feltétele
s a szeretet háló mely köztetek a kapcsolat..
Az idő tükre – ami megmutathatja az időtlenséget
ha így döntötök s ki is nyilvánítjátok ezt….
A rácsok értékei azok az eredmények
mi a polaritás témájában felmerülőben vannak,
s általatok a tudati rezgés
s módosított mozaik részek beépülőbe a rendszerbe,
mi megakadályozhatja a statikai borulását
s így stabil alapokon képes már működtetni a folyamatot
mi létrejön értetek a síkban ….
Haladó értékek
– részek melyek egészben a haladás általi eredmények,
s tükrében mozgó energia sugár
mi bontja – a térben ébredő anomália nyomán
a rezgés általi impulzusok frekvencionális
s távlati események következtében kialakuló hatásait,
mire a felkészülést most megtehetitek…
Az érzés – és az érzet határán lévő csúszások
melyek a tudósok által is jelzett események
és történések..
Bevégeztetik – a rendszer mely átalakulóban
s a szerkezet – minek a borulása
az anomáliák jelentkezését eredményezheti…
A félelem kerülésével és hitetek elfogadásával
a megjelenő frekvencia megtartásával,
az események tükrében
mindig stabil rezgéseden tarthatod magad…
Átmeneti megnyilvánulás de szükséges
mert a polaritás beállításához szükségszerű
dimenzionálisan – a segítő rendszer beiktatása általi
fény és sugár hálózat,
mi összeköttetésbe van a Földdel
és annak kristály tudatával….
Energetikai összefonódás révén
a hatás erőssége tompítható
és ez a Ti segítségetekkel megtörténhet,
s amiket futtattok már erről szól…
Haladjatok s ha észlelitek segítsetek nekünk
a közös Jövőben – mi a Ti Jövőtök s a miénk is..
JELENLÉT