Kegyelem..
Emberi világotokban
mindig ítélet által
és ítéletből születő…
Megtudnád-e érezni ítéleted
s ítéletmentesen a lényegét,
most, hogy a kegyelem áramába érkeztél..?!
Hol már minden fényben
és fény által él…
Kegyelem a világért – önmagadért…
Azért aki s ami által
megtanulhattad mindazt,
mivé lehettél a kegyelem által
oldódásodban s utadban…
A szentséget s a Fényt
magadban néped által megérezhetted..
A feloldódását a feloldozásban,
a kegyelemben…
Utadnak e szakaszában
csak rajtad múlik,
mely hatásban élsz tovább…
A Te döntésed emberként
Isteni érzésed, Isteni kegyelmed…
Isteni kegyelemben nincs ítélet…
Gondolat nélkül születő,
s csak benned élhető…
Önmagában a szabadság
és a szeretet árama..
Szivárványként emelve szívedbe,
a kegyelem állapotába…
Csak kegyelmed által születik
világod kegyelme,
s önmagában születik feloldozás…
A kegyelem az az állapota létednek,
hol a forrás és az útban járó lélek
találkozik lényegében elfogadásával…
A szabadságban feloldva
emlékeid és történeted súlyát..
Már csupaszon önmagát vállalva
a kegyelemben..
A kegyelem benned születik…
Ő az, ki megszüli igaz önvalód
szülő anyaként…
S Te gyermekként indulhatsz
ismerős mégis ismeretlen világodba
tovább a fénnyel..
Fényeddel lángra gyújtva világod,
s lángot gyújtva világokba..
Bevilágítva hited fényében a múltat…
S utad jóváíródott fényében megláthatod
valódi létezésed értelmét…
Kegyelem benned
és kegyelem belőled mindaz,
mit elfelejtettél…
S most már emlékezhetsz
nem emlékként…
Fényként megfogva emlékét
és érzését tudva,
új világod tükreként
benned megmozdulva…
Kegyelmedben,
önmagad erényében…
Egységében tükrözve a Fényt….
Kegyelmi állapota
és a kegyelem pontja benned az,
mikor elengeded dualitásod kényszerét…
A dualitásod gondolatait,
mely mindig meghatározta
érzéseid folyását…
S benned ítéletmentesen a kegyelem,
s szavak és gondolat nélkül
a kegyelem eszméje,
mely a szabadság feloldozásában
minden létező értéked…
Értékként magad a Fény…
A kegyelem
mit emberként nem adhatsz,
s nem kaphatsz..
Csak benne s általa áramolhatsz…
Szentségében emelve
múltad emlékében Önmagad..
Feloldozva, letisztultan,
kegyelemben minden létezővel….
Sötét és fehér részeiddel megtapasztalva
a különbségek útját..
Emberként evolúciód útja által
a Fény forradalmába érve,
mi benned zajlik most..
A kegyelembe érve evolúciódba,
nem tagadva s nem ítélve gondolatként..
Amikor az ok és az okozó már összeér
a történeten túli létezésben…
A kegyelem szeretetében
feloldva Önmagában mindezt…
Nem akarva más lenni,
csak Önmaga…
Kegyelemben,
a mindennek az értékével
s a mindenség értelmével…
Szívében őrizve
s felgyúlva a kegyelem fényében…
Határok nélkül…
A határtalanságában
a kegyelem fényében emberként,
s mégis lelkében örök emlékeiben,
békében kegyelmével..
Kegyelemben felismerve
élete értelmét…
Lebontva róla,
a korok által ráruházott
emberi álszentségét…
A kegyelem maga a beteljesülés..
Amikor a múlt – jelen – jövő
összeér az Isteni fénybe..
Megélve létezésedben mindent,
mi valaha voltál – vagy s leszel…
Megosztva magad,
s most egybeérve kegyelemben..
A valódi létérzésben lényeged,
s különbségében Önvalód…