Az idő kerecsenje…

Valamikor, volt egy arany csipke csalit.
Az volt az idő kedvenc játéka:
néha megfiatalította, néha meg elfonnyasztotta.
Nem volt ennek a csalitnak sem élete, se halála.
Történt egyszer azonban, hogy a mennyei király úgy találta,
az esze fel akarja mérni a szíve melegét,
miközben a szíve meg át akarta ölelni az eszének fényességét.
Mély vizsgálatba kezdet hát magában.
Ahogyan így tett és utazni tért az eszméletben,
megállt a nap a delelőn és nem mozdult.
Ekkor az idő álomba zuhant.
Ahogy ez megtörtént,
az arany csipkés csalit megrekedt az élet és halál közt.
Kívül megszilárdult, belül pedig élet kezdett lüktetni benne.
Olyan lett, mint egy arany tojás.
A tojást pedig ahogyan melegítette a delelőn ragadt nap,
úgy lassacskán héja megrepedezett
és félig belegurult a rubin folyóba.
Egy arany kerecsen bújt ki belőle.
Ebben a pillanatban kelt föl,
a király is révüléséből és az idő is álmából.
Az idő azonban hiába kereste, nem találta többé kedvenc játékát.
A kerecsen pedig berepült a király ablakán,
és megtelepedett a trón karfáján.
Az uralkodó egyből észrevette,
és rámutatva megszólította a minisztereit.
– Nos, urak! Látjátok-e, amit én nem látok?!
Felséged furcsát kérdez,
hiszen felséged látja a jövőt úgy mint a múltat,
– mondta egy idősebb miniszter.
– Én inkább arra lennék kíváncsi,
hogyan képes felséged látni mindezt – szólt egy fiatalabb.
A király elhúzta a száját mielőtt válaszolt neki:
– Kérdésed bár zavaró, mégis igazad van!
Hogy miért nem látjátok, valaki sorsát, úgy ahogy van,
annak az oka, hogy különbséget tesztek a dolgok szeretete közt.
Habár itt éltek a fényben és tudásotok van,
a szíveteket nem helyeztétek az elmétekbe.
– Felség, még most sem értem hogy lehet,
hogy ezt a kis madarat nem látod tisztán!
Barátaim – szólt a király, – ez a lény többé nem evilági lény!
De felség! Akkor mi hogyan láthatjuk a kerecsent
a szemünkel egyáltalán – kérdezte tovább a fiatal miniszter.
Látom, nem értitek, ezért elmagyarázom nektek, urak!
Mikor magamba néztem, láttam a dolgok kezdetét.
Az nem volt más, mint egy önmagában tökéletes arany tojás.
De ahhoz, hogy megszülessen a tojásban rejtőző élet,
annak előbb el kell pusztulnia.
Így megy ez már időtlen idők óta.
Mivel viszont ez a kérész az idő számára meghalt,
ezért nem látom sem a jövőjét sem a múltját.
Ő maga sem látja, mert csak a jelenben él,
és az egyetlen dolog amiért láthatjuk az,
hogy a szeretete mindenkire egyformán árad ki.
A miniszterek bólogattak,
a király pedig még sokáig nézte az idő kerecsenét,
amíg az egyszercsak, el nem tűnt a szemük elől.