Patak folyik a végtelen létezésben
és érzéseink köveit mossa át ahogy halad…
A patak maga az a szeretet,
mi hosszú ideje Te vagy…
S a megéléseid megkövesedett mintáival
az út,
maga a kő mit Te csiszoltál…
Te vagy ez a patak,
áramlásodban érintve a múlt köveit a tavasz..
S az újjászületésben
a múlt kövei drágakőbe zárva,
most benned s általad a kőbe zárt fény…
Fényben az élő
s életre kelt szívdobbanásban,
s dobbanó áramlásban a szeretet…
