A ragaszkodás – az az emberi érzés,
mi mindig elakasztja
a természetes áramlását érzéseidnek…
S megakasztja,
s abban a szerep személyiségben éli napjait,
mit érzéséből születő képed kivetít…
Nem Te magad – csak egy részed,
mely súlyos történetében
megakadva s kapaszkodva,
éli mindennapjaid benned…
S Te, Ő általa függsz
tőle s mindenkitől,
kiben részed
emlékében s emléke által,
emlékben benned él(ő)…
Ragaszkodás az elvárásba,
s az illúziódba
mi nincs s nem is volt sosem..
Mi Te vagy s nem más
mégis minden szabad – s Te is…
Teremtésed része s szabadságod képe
miben megfoghatod magad támaszként…
Múltad emlék gyűrűiben,
emlékeid hullámában álmodod életed…
Tükörként világodban képleted,
s eredményként, benned az érzésed..
Mi részed – mégis ural téged
mert benne élsz..
S nem a mába lépsz
hanem a múltban jársz,
s a múltban járó emlék…
S részed, csak ahhoz ragaszkodik,
mit általa ismerhetsz s ebbe kapaszkodik…
S Te, Őt élve mindenbe,
mi emlékeztet rá…
S nem figyelő reménye benned él
s Őt nem ismeri..
Váltsd meg reménnyel mindazt,
mit ragaszkodásod képvisel életedben…
S Te, Ő általa erősödtél,
s reményed által leszel teljes…