Mindennap közelebb ér az emberiség
ahhoz a ponthoz,
hol a minőségével élve
s az utak hatását már kiszorítva,
s innen látva magát a dualitáson túl…
Múlt tükrében suhanó
életed emlékeibe zárva magad,
s igazságként benned szabad..
S szabadságával már teszi,
mi igaz érzésként fakad…
S most, a kereszt csúcsán állva,
szívedben Lelkeddel összeérve,
a pont, honnan már varázs nélkül kísér,
mégis varázslatban él…
S éled vele Jövőkép,
behozva életedbe mindazt
mit vársz elvárás nélkül,
s tétedben szertefoszló képed..
Mi az mire vágysz?..
Helyetted nem látható,
s nem fogható valóságként…
S érzéseid tükör képében élve,
néma, szó nélkül való, valóság..
S valód igazság, igazságodban szabad….