Valamikor régen,
valamilyen voltál…
Minden ami történt
benned szülte újjá azt a szereplőt,
aki ismét játszott..
Önmagához képest, önmagával játszott..
Önmagát játszotta…
Minden szereplőjében önmagát kereste,
s nem találta..
Ott volt mindig önmagának,
önmagában Teljesen..
S ezt a Teljességet
mégis mindig kint kereste…
Megítélte szereplői által önmagát…
S ítéleteiben megszülte
játszmáját és bűnben önmagát..
Szerepben, szereplőként,
mindig önmagát kijátszva,
s értékét nem látva,
hiábavalóságra ítélte teljességét…
S a vágyat,
mi maga a Teljessége elfogadása…
Minek része,
a múlt a jelen a jövő…
S dualitásában az érzések megélése,
a valódi önértéke…
Ítéleteid csapdájában másra mutogatva
nincs feloldozás..
Hisz ítélőd benned él…
S az ítélet döntésedben születik…
A nagy Egészben
nincs szükség bíróra..
Hisz elfogadásban,
értékítéletben hozod döntéseid…
S szabadságban élsz magadban…
Szabadon, megszabadulva bilincseidtől,
felszabadítva mindent és mindenkit
ki benned, belőled született
és él érzéseidben…
Ennek felismerése a változásod útja…
Jóváírása a múltnak,
és mindannak mi a jelenben
egy új értékként felszabadulhat…
S felszabadít téged, aki már tudja,
elfogadva saját egyedi értékként súly nélkül…
Már csak önmagát látva,
az új úton, új Énjében hordozva mindazt
mi ide vezette, hogy döntéseiben segítse..
Szívében érezve a helyes irányt…
Felelősséget vállalva a jövőért,
ami ebből az ismeretből
és érzésből születhet…
Ismeretlen ismerősként
Te magad az utadon..
Kegyelemben a Teljességedben…
Szeretettel Péternek…
