A remete átka…

Volt egyszer, a mennyei királyság könyörtelen erdejében egy remete.
Amikor megszületett,
a szülei azt a jóslatot kapták az erdei tündérektől,
hogy nagy erejű ember lesz belőle.
Ahogy felcseperedett,
eljött az ideje, hogy szembesüljön az erejével.
Abban az évben, mikor elvesztette az édesapját, majd az anyját is, elment a kegyetlen erdő csodatevő forrásához.
A forrás a kívánság teljesítő barlangból eredt,
így, maga a forrás is csodás erejű volt.
A fiúcska fejébe csak az járt,
hogy az élete a régi mederbe kerüljön,
és visszakapja a szüleit.
Nem tudott ő, sem a jóslatról, sem az erejéről,
mert a szülőket hirtelen elvitte az élet,
mielőtt elmodhatták volna neki.
Nem így a koboldok varázslója,
aki elveszett lelkekből szerezte a varázserejét.
Zsíros falatnak igérkezett neki a fiú,
aki sietve közeledett felé.
A tündék tudták,
hogy a fiúnak magának kell rájönnie, mit kell tennie,
nem avatkozhatnak a sorsába.
Azonban, egyikük megsajnálta és szép leány képében megszólította.
– Hová sietsz Pindics! – merthogy így hívták a fiút.
– Az, ahogy meglátta a leányt,
annak szépségétől szóhoz sem tudott jutni
– Hát.. a boldogságom keresem! – szakadt ki a lelke mélyéről.
– Aztán honnan tudod, hogy amit keresel boldogság,
ha már most szomorú vagy tőle?
– A fiú megállt és a lányra nézett.
– Ki vagy te szépség?
– Nem az a fontos én ki vagyok, hanem az te ki vagy.
Látod, tegnapi bánatod egy csalfa lány miatt rögtön elfeledted.
A holnap boldogságára meg még el sem érted, hiába kergeted.
Meritkezz meg a forrásban és meglátod az igazi szépséget!
– Azzal a tündér eltűnt.
Mikor a kobold rátalált kiszemelt áldozatára,
a fiú már a csodaforrás vizétől ráébredt az erejére.
A fiú meglátta a dühös koboldot,
de mivel még nem volt elég tapasztalt,
hogy érezze annak rosszindulatát,
ezért csak egy öregembernek látta.
– Adj Isten öregapám!
Ismeri e azt a szép lányt, aki az imént még itt volt?
– Persze! A legjobb barátom lánya.
– Kérlek áruld el, hogy találom meg őt, mert elepedek érte!
– Fiam! Nagy ára van annak!
Csak akkor lehet a tied az a lány,
ha saját életedből odadsz a gonosznak tizenegy esztendőt.
– Hogyan adhatnám azt neki? – kérdezte a fiú?
– meg kell átkoznod magad és remeteségbe vonulni.
Aztán, mikor letellik az idő, megkapod a jutalmad.
– A fiú rállt, de a kobold csak részben mondott igazat neki.
Tudta, a fiút már nem érintheti,
hacsak az nem adja neki maga az erejét.
Igy lett Pincsúrból remete.
A tizenegy év éppen letelt.
A vágyak ereje pedíg, merthogy mindennap gondolt a lányra,
a sors fonalát arra pendítette, ahová a fiú óhajtotta.
Az ember képes hogy a természetet kívánságaival irányítsa,
a tündérek pedíg a természet részei.
Megtalálta a tündért,
az pedíg, engedelmeskedvén a természetnek, a felesége lett neki.
A Pindics azt hitte, megtalálta a boldogságot.
De a természet, nem része az elmének,
csak úgy táncol annak, ahogy az kívánja.
A tündér visszavágyott az erdőbe,
gyermekeiket pedíg tehernek, rabláncnak érezte.
A Pindics egyre inkább magát mardosta emiatt,
de még mindig vágyott a tündérre.
Egyszer álmot látott, amiben apja hívta hogy menjen a forráshoz.
Visszament oda, és ahogy belenézett a vizébe,
emlékezni kezdett mit mondott neki régen a tündér.
Testét átjárta a felismerés, és az öröm.
Hazatért és azt mondta a feleségének.
– Ha akarsz itt maradhatsz, de bármikor el is mehetsz,
mert már elboldogulok magam is!
– A tündér megölelte,
és két aranyhajú gyönyörű ajándékát hátrahagyva,
visszatért oda ahová való.
A fiú szeme előtt, szépen lassan visszaolvadt a természetbe.
A fiú pedíg, fütyörészve, boldogan élt tovább.
Tudta, az ember sosincs egyedűl,
a természet mindig ott lesz a közelébe.
Mégis, mindíg, mindenki, egyedül is van,
mert egyedűl születik, és egyedül hal meg.

Avatar

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük