A nevetőverseny..

Történt egyszer, hogy az állatok nevetőversenyt rendeztek.
A nevetés hosszú életet ad,
így még az öreg fehérszakállú is,
áldásra nyújtva kezét kiváncsian várta a fejleményeket.
A macska, a tyúk és a vöcsök,
akik közismertek voltak hangjukról és éles eszükről,
vállalták a döntést.
Jöttek is szerencsét próbálni
végeláthatatlan sorokban az állatok.
Az első jelölt a hiéna volt.
Bólogattak is a megjelentek a kacagásán,
de mosolyogni nem mertek, merthát azért mégis féltek tőle.
A második a gerle volt.
Gyönyörű kacaja könnyet csalt a versenybírók szemébe,
de a macska túl vágyakozva nézte,
így egy jól sikerült frázis után a gerle hangja elakadt.
Ezután a néma kacsa jött volna,
de valahogy senki sem hallotta a nevetését.
Aztán jött a siket fajd, de csak összevissza kornyikált,
és mivel a saját hangját sem hallotta,
hiába mondták neki hogy hagyja abba.
Ő csak úgy értette, hogy nevessen hangosabban,
úgyhogy ahelyett, hogy elhallgatott volna,
inkább egyre hangosabban obégatott.
Erre már egyikük sem bírta tovább,
kigúvadt szemekkel az állatok, mind nevetésre fakadtak.
A medve hahotázott a leghangosabban.
A térdét csapkodta és barátian hátbavágta a borzot.
A borz rögtön beillatosította a szebbik felével az elefántot.
Az elefánt megszédült és hahotázva elcsúszott egy óvatlan csigán.
A nagy zűrzavarra, utoljára ért oda a béka.
Ahogy meglátta a sok hahotázó, gurgulázó jószágot,
maga is nekikészült, hogy elneveti magát.
Csak szívta – szívta a levegőt, míg aztán egyszercsak,
hatalmas durranás rázta meg a levegőt.
Erre az állatok mind magukhoz tértek
és szépen lassan szétszéledtek.
Így ért véget a nevetőverseny,
amelynek egyetlen vesztese a győztes,
a béka lett.