Az irgalmas farkas…

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy farkas.
A semmi határán túl egy völgyben élt,
amit Sóhajok völgyének hívtak.
Ez völgy végtelen, és sűrű volt,
akár csak a benne élő lények félelmei.
A farkas például mindig attól félt, hogy éhen marad.
Azon részén, ahol a nap felkelt,
a völgyben egy barlang állt.
A barlang csodás hely volt,
aki oda betévedt, annak minden kívánsága teljesült.
A barlang előtt egy tigrisdémon tanyázott és őrizte a bejáratot.
A farkas egy igazán veszélyes és vérszomjas állat volt,
de a tigrissel még ő sem mert kezdeni,
így az egyik közeli fa tövében lekuporodott.
A tigris megérezte és odamordult a farkashoz:
– Tudom ám komám, hogy itt vagy !
A farkas kelletlen előballagott.
– Na barátom, – mondta a tigris – biztos éhes vagy!
– Az bizony meglehet! – válaszolta kedvetlenül a farkas.
Ha válaszolsz három kérdésemre,
többet nem kell aggódnod emiatt!
De ha nem jól válaszolsz,
akkor viszont nekem nem kell éheznem ma.
Áll az alku, barátom ?
A farkas hallott már erről a barlangról,
de még sohasem járt itt.
Legszívesebben kereket oldott volna,
mert cseppet sem volt kedve ehhez a játékhoz,
de tudta, hogy a tigris gyorsabb nála, és hamar beérné.
Azt gondolta, úgy csinál majd, mintha elfogadná az ajánlatot,
aztán majd eltereli a tigris figyelmét, és elszelel.
– Rendben van!
– De honnan tudjam állod-e a szavad? – kérdezte a farkas.
Onnan, hogy megesketett a mennyei király:
– igazat kell hogy szóljak,
vagy ha nem, abban a pillanatban porrá leszek.
Miközben beszélt, egy kis kígyó jelent meg a tigris mögött,
és buzgón bólogatott.
Na ez talán még jól jöhet nekem – gondolta a farkas.
– Akkor hát az első kérdés:
Barátod ha megéhezel,
de utolér ha nem ismered.
Néha kicsi, néha nagy,
nincs kinn hideg, mégis fagy! – ordította a tigris.
A kis kígyó most integetni kezdett a farkával a farkas felé,
hogy észrevegye, majd arcát hirtelen ijedtre változtatta.
A tigris ebből semmit nem vett észre, de farkas megértette.
– A félelem az! – kiáltotta a farkas.
Ez túl könnyű volt neked! De halld a következőt!
Bár rokona nincs neki,
mégis meg fog látogatni,
Ki keresi nem leli,
ki meg nem, azt eléri.
Ki előre sietteti,
Ki a végén utoléri…
A kis kígyó most úgy csinált mintha kiadta volna a lelkét.
A farkas rávágta: – A halál az!
– Azt a teringettét! – ordított a tigris,
ez is túl könnyű volt, de majd a harmadik!
Nos, mitől félek én?
A tigris mögött a kígyó kissé megrettent,
de aztán ismét ilyedt arcot formált, mint legelőször.
A farkas bizonytalanul mondta: – A félelemtől?!
A tigris arca elsötétedett, látszott hogy nem erre számított.
– Ma szerencséd volt! – azzal eloldalgott.
A farkas bement a barlangba, ahol a kígyó már várta.
– Miért segítettél nekem? – kérdezte a kígyótól.
Az én bajomon csak az segíthet,
aki úgy téved ide hogy nincs célja vele!
– mondta a mosolyogva a kígyó.
Na, és mit kívánsz tőlem ?
– Kívánd azt, hogy láss engem igazán.
Mert tudd meg rajtam egy gonosz átok ül,
csak akkor szabadulok, ha valaki meglát valódi alakomban.
Akkor hát legyen így, mert megszolgáltad.
Azt kívánom hogy lássalak meg! – Mondta fennhangon a farkas.
Abban a szempillantásban egy tündér termett a kígyó helyébe,
aki így szólt a farkashoz:
– Mostmár bármit kívánhatsz te is!
Hálából pedíg ellátlak egy jó tanáccsal.
– Vigyázz mit kérsz,
hallgass a szìvedre is és ne csak a eszedre,
különben csak boldogtalanságra lelsz – azzal eltűnt.
A farkas azon gondolkozott,
vajon mit is szeretne a legjobban.
De aztán éhség kezdte mardosni, és ezt mondta:
– Bárcsak vadászat nélkül is tele lenne mindig a hasam!
Ahogy kimondta megtörtént,
ezután soha többé nem érzett éhséget.
A kívánság miatt viszont senkinek sem viselhette gondját.
Semminek sem tudott többet ártani,
nem vadászott többet, és magányra ítélte magát.
A tündér a barlangon kívülről figyelte a farkast,
és ezt gondolta :- Lám nem hallgatott rám a kedvesem.
Most várhatok rá újabb ezer évet.
Bizony lehet valaki erős mint a tigris, okos mint a kígyó,
de ha nem ismeri elég jól magát,
annak az áldás is csak átok lesz.