Az ezüstsárkánytól az aranysárkányig…

Volt valamikor, a smaragd tenger mellett, egy tündér szikla.
Ez a szikla átlátszó volt,
és azt mondják egy tündér könnyeiből lett.
Egy szó mint száz, amikor a hold,
annyira megrészegült a nap fényétől hogy azt hitte a sajátja,
akkor a tündérsziklán tükröződve, a tenger habjaiba életet lehelt.
Ahogy az ezüst sárkány megszületett,
máris csintalanságon járt az esze.
Dehát ugyan ki hibáztatná, hiszen,
amilyen józan volt az atyja, mikor megajándékozta az élettel,
csak olyan természetet örökölt ez a sárkány is tőle.
Mondják, hogy a napot még mostanában is megtréfálja,
mikor eltakarja előle a világot.
Az ezüst sárkány, jó pár tündéröltő után felnőtt.
Mint az ilyenkor lenni szokott, rögtön, párt keresett magának. Csakhogy valamire való sárkány, nem akadt egy sem a közelben.
Így aztán, felkereste a smaragd tenger legbölcsebbjeit:
a szeszélyes tengeri kígyót, a gyémántszemű kalmárt,
a tengeri tündérkirályt, a merengő murénát,
de egyik sem tudta neki megmondani,
hol találja meg a magafajtát.
Utoljára aztán, régi barátját, az ősöreg cetet látogatta meg.
A cet hosszan gondolkodott,
mivel is vigasztalja a búslakodó sárkányt,
majd így szólt: – Fiam, belőled sok van, és mégis csak egy!
Emiatt, hogy ilyen különleges vagy, senkihez nem illesz,
de ugyanakkor mindenkihez is.
Öregapám! Hát ez meg miféle válasz?!
Hogyan értsem ezt? – kérdezte felindultan a sárkány
és közben felizzott körülötte a tenger.
Édes fiam! Két fajta lélek van a világban.
Az egyik olyan mint a polip lába.
Hogy ugyanolyat láss, nem kell messze menni,
ezért a világ befogadja,
és az ilyen lélek könnyen megtalálja az útját.
Viszont, ha baj ördögi körébe sodródik az élete,
ez a fajta lélek, nem talál majd nyugalmat.
Még a hasonlóban sem látja meg magát,
hiába lenne annyi lehetősége is, mint tintahal lába.
A másik fajta lélek, természeténél fogva más mint a többi,
ezért a világ kitaszítja.
Ha viszont baj van,
ez a fajta bármiben képes meglátni magát,
és így hiába van egyedül, mégis mindent túlél.
A cet lassú és okos beszéde, kicsit megnyugtatta a sárkányt.
Értem a beszédedet Öregapám!
Dehát hogyan fog ez rajtam segíteni?
Hát úgy – húzta össze apró szemét a cet,
hogy te képes vagy felvenni bárki alakját,
hiszen, jó atyád is folyton folyvást változtatja a formáját.
Menj a tündér sziklához, ahol fogantál,
ülj ott huszonkilenc napig és még egy éjszakáig!
Aztán, amikor a pillantásod már olyan hosszú lesz
hogy az eszméleted utoléri,
és a sziklán már nem fogod magadat látni,
akkor, tudni fogod mi tévő légy!
A sárkány elköszönt a cettől, és a tündérsziklához vette az irányt. Ott úgy tett, ahogy a cet tanácsolta neki.
Majd, amikor valóban eltűnt a tükörképe a sziklán,
egyszerre látta, a jelenben a múltat és a jövőt.
Megpillantotta vágyai tárgyát is,
ahogy ismét, sok tündéröltönyi idő után,
összetalálkozik vele a mennyei király palotájában.
Elmosolyodott, mert most értette meg csak igazán,
amit az öreg cet mondott.
Még sokáig ült ott a sziklánál,
és ahogy azon gondolkozott mennyi fura lény is van a világon,
kezdett lassan emberi formát ölteni.
Eközben a mennyei király, a fellegeket figyelvén,
boldogan felkiáltott: – Egy végre hazaérkezett!

Avatar

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük