A fogfájós cápa..

Egyszer a cápának megfájdult a foga.
El is ment a doktorhalhoz
és ezt mondta – ha segítesz rajtam
akkor többet nem kell félned, a magadfajtának tőlem!
A doktorhal akarta is hinni amit a cápa mond, meg nem is,
de tudta, senki sem kerekedhet felül a saját természetén,
hacsak a vágyainak él.
Márpedig a cápa igen szeretett,
válogatás nélkül vadászni, és lakmározni.
így szólt tehát a doktorhal – segíteni ugyan nem tudok neked,
de tanácsot adhatok.
Amott vannak kalauzhalak,
kérd meg, hogy tisztogassák a fogadat.
Az öreg rája köves hátát is ők tisztogatják.
De vigyázz, azok a halak nem felejtenek.
Ha csak egyet is megeszel belőlük,
végük te fogsz pórul járni.
A cápa bólogatott az uszonyával
és úgy is tett ahogy a doktorhal tanácsolta neki.
A kalauzhalak nem kérették sokat magukat,
rögtön nekiálltak tisztogatni a cápa fogát.
A baj akkor kezdődött,
mikor a cápának már nem fájt a foga.
Mikor ugyanis, már kutya baja sem volt,
a cápa ismét, csak a hasára gondolt.
Ahogy lenyelt egy kalauzhalat, a többi szétszéledt.
Akik pedig a cápa közelében voltak,
belekapaszkodtak annak bőrébe.
Most már a cápa volt bajban.
Akárhogy ficánkolt,
sehogysem tudta levetni magárol a kis halakat.
Bolondok is lettek volna, hiszen tudták,
ha elengedik, ők rögtön a cápa vacsorája lesznek.
Ott is maradtak rajta örökre,
ahogy azóta is mindenki láthatja.
Azóta a cápa is okosabb, nem eszi meg a kalauzhalakat.
Így jár aki mohó és csak a vágyaira gondol,
egy bajból többet csinál.