A táltos tanítványa…

A mennyei kiályság és a fekete király országának határán,
volt egy kietlen pusztaság.
Olyannyira lakatlan volt, hogy még nevet sem adtak neki igazán.
Mégis, volt azért aki itt tengette életét,
mégpedíg a mennyei királyság legnagyobb táltosa.
A táltos, már igen csak öreg volt,
így a legöregebbek is, akik ismerték, Apónak szólították.
Hát, történt, hogy Apó kalyibája ajtaján,
egyszercsak valaki bezörgetett.
A táltos ahogy kinézett, egy kisleányt látott.
A gyermek, amolyan öt éves lehetett.
A fekete király országából jött, ezt rögtön látta Apó,
és kiváncsian nézett, a kis ördög forma,
kipirult arcú, csapzott hajú lánykára.
A gyermek arcának pirultságánál,
csak az elszántság volt nagyobb, a szemeiben.
Te vagy az a híres táltos?
– kérdezte, ellentmondást nem tűrve a gyerek.
– Na és ha én vagyok ? Mi járatban vagy errefelé ?
– Azt akarom, hogy taníts meg a mesterségedre!
No és miért akarsz te táltos lenni ?
A leányka lesűtötte a szemét és mégjobban elpirult,
majd könnyekkel a szemében ezt mondta.
– Kitagadtak, mert nem vagyok olyan mint a többiek!
Azt mondták, csak szótekerő, hold nyaggató,
napra rimánkodó lehetek.
Akkor az is leszek, méghozzá a legjobb!
Értem! – Mondta Apó és megsimogatta a kisgyermek buksiját.
– Hát majd meglátjuk!
Telt múlt az idő, a gyermekből leány, majd felnőtt kerekedett.
Kitanult Apótól mindent amit lehetett,
cserébe pedig, segített az öregnek a ház körüli munkákban.
Apó sem bánta, hogy a lány ottragadt mellette,
mert enyhítette a magányát.
Egy nap azonban megtört a harmónia.
A lány, aki belül még ugyanaz a gyermek volt,
mint mikor betoppant apóhoz, kívűlről azt a félelmet tükrözte,
mint azok a világi hölgyek,
akik az utolsó lehetőségüket érzik elveszteni,
amiatt, hogy az idő, elszállt felettük.
Azonban, megfogalmazni nem tudta.
Azt sem, hogy választania kell,
hiszen, nem lehet valaki magányos táltos,
miközben a társon jár az esze.
Azt gondolta, valami hiányzik,
valamit, az öreg eltitkolt előle.
De, majd ő a végére jár!
– Apó! – mondta – mondd meg nekem, miért nem tudok még repülni, kővekből aranyat csinálni, férfi szíveket rabláncra fűzni?
Apó komolyan ránézett – és így szólt
– talán én neked ígértem olyat, hogy ezeket fogom tanítani?
Nem! – de te ezt tud…. – folytatta volna a lány,
de Apó közbeszólt – Te magad jöttél ide!
Azt kaptad, amit akartál és nem amit kértél!
Lehet, hogy hiba volt tanulnod!
Akinek vágyai vannak, annak imádság kell nem tudás!
De Apó! – Mit kellene tegyek most?!
Pontosan azt! A dolgod!
Látod, ott repűlnek a kegyetlen völgy felé a vadludak.
Mutatott az égre az öreg.
Sokuk nem éri meg, hogy tojásokat rakhasson,
mert a völgy kegyetlen.
Mégsem keseregnek, csak teszik a dolgukat.
Vagy nézdd ezeket a hangyákat!
és, miközben beszélt, leszórt egy kis morzsát a földre.
Sok kis szorgos kéz, mind egy gondolatért mozdul,
hogy a boly túlélhessen, miközben ő maga,
azt már lehet hogy nem éri meg.
Persze, lehetsz te ember, mint az országbelieid mindegyike, szaladhatsz a szerelem után, aztán meg eĺőle.
De ezt rádbízom!
A lány bólintott – megértettem és mindent köszönök!
Ősz volt, amikor elindult a táltos nő.
Apó hosszan integetett utána – aztán vigyázz gyermekem!
Sose hamarkodd el a döntést, mielőtt levegőt nem veszel!
Azzal viszaindult a kalyibába, és azon gondolkozott,
vajon a farkasok meglátogatják e még, a tél beállta előtt.

Avatar

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük