A bőlcsesség tava..

Valamikor régen a semmi határán, volt egy nagy tó.
Ebben a tóban, egy kis zöld sziget virított.
A szigeten sok teknős élt,
amelyek vígan töltötték ott napjaikat,
mivel élelem volt bőven.
A tóban élt egy öreg krokodil.
Olyan öreg volt, hogy már alig akadt foga,
és bizony már ritkán jutott elegendő vacsorához.
A teknősök nem távolodtak el a szigettől,
a krokodil meg már túl lassú volt a szárazföldön,
mert mire odaért hozzájuk, azok már elbújtak a teknőjükbe.
Elérkezett viszont az idő, amikor a teknősöknek
ki kellett menni a tó partjára hogy költhessenek,
mert a sziget erre nem volt alkalmas.
Tudták, hogy a krokodil figyeli őket, ezért így tanakodtak.
– Ez a krokodil már vén.
– Ha minannyian együtt indulunk a partra,
akkor sokan megmenekülünk!
mondták egymásnak majd úgy is tettek.
A krokodil párat zsákmányul tudott ejteni,
de mindet képtelen volt elkapni.
A teknősök visszafelé ugyanúgy jutottak a szigetre.
Utolsóként aztán,
egy kacska lábú páncélos úszott át a szigetről a partra,
de a krokodil elébe került.
A teknős, látván, hogy nincs menekvés, így szólt a krokodilhoz:
– Tudtam én hogy találkozunk szomszéd!
A krokodilnak gonoszul villant a szeme, és így válaszolt:
– Ha tudtad, akkor azt is tudod, hogy ütött az utolsó órád!
Azzal már tátotta is a hatalmas száját, hogy elnyelje a teknőst.
– Várj egy szóra! – kezdte az,
– ha most nem engedsz ki a partra, a jövőben felkopik az állad.
Én ugyanis tudom, hogy azok, akik már visszértek a szigetre,
rossz helyre tették a tojásaikat, mert ott ember jár.
Ha az én kicsinyeim nem kelnek ki,
akkor a tóban nem lesz majd több teknős.
– Miért ne ennélek meg most?
Hiszen ki tudja mi lesz holnap!? – válaszolta a krokodil.
– Azért, mert ahogy a mondás tartja,
az okosnak minden házhoz jön, a bolondnak mindenhova futni kell. Visszafele magam jövök ide, önként – mondta a kacska lábú.
A krokodil elengedte a kacskalábú teknőst,
az pedig lerakta a tojásait,
és nyugodtan indult visszafelé a krokodilhoz.
Az csodálkozva kérdezte:
– Miért nem menekültél el amíg volt lehetőséged?
Most bizonyosan meghalsz.
– A halál mindenkinek bizonyos,
de én tudok valamit, ami jobban érdekel nálam.
– válaszolta a kacskalábú.
– Ki vele gyorsan, mert fogytán a türelmem,
– mondta mérgesen a másik.
Nem messze ide van egy másik tó, ahol fiatal bivalyok fürdőznek.
Ők nem olyan rágósak, mint én.
Ha most is elengedsz, megmondon merre van az a tó.
A krokodil beleegyezett,
a kacskalábú pedig ismét egér utat nyert.
Teltek, múltak az évek, és a teknősök tavában,
valóban csak kacskalábú páncélosok maradtak.
Ismét elkövetkezett a költés ideje.
A teknős, aki annak idején megmenekült,
tudta, hogy a közelben lesben vár rájuk a krokodil,
ezért odakiálltott neki: – Hogy megy sorod szomszéd!?
– Ne próbálkozz!
Kétszer becsaptál, harmadszor nem menekülsz.
– Ugyan hová gondolsz szomszéd,
én mindig igazat mondtam neked!
– Talán látsz nem kacska lábú teknőst,
vagy nem volt bivaly a másik tóban?
kérdezte a kacskalábú mosolyogva.
– De igen, csakhogy a bivalynak gazdája is volt,
ép csak megúsztam a dolgot.
– Akkor biztos nem érdekel,
hogy a tóba, ahol a bivalyok voltak,
most egy ifjú krokodillány költözött.
Ahogy mondod, a parton emberek várnak,
de én tudom hogy átjuthatsz egyik tóból a másikba,
egy hasadékon át.
Menj és nézd meg magad ha nem hiszed! – mondta a teknős.
A krokodil elmerült a vízben,
a tenősök pedig soha többet nem látták.
A kacskalábú azt ugyanis nem említette, hogy az átjáró szűkül,
így az öreg hüllő beszorult, és ott fulladt meg.
A kacskalábú páncélos meg így szólt az utódaihoz:
– Gyermekeim!
Van a világban három nagy ellensége a túlélés bölcsességének.
Az egyik a telhetetlenség, a másik a csak érzéki vágy,
a harmadik pedig azt gondolni, hogy nincs nálunk jobb.
A teknősök ezután boldogan és békében éltek a tóban,
míg meg nem haltak, ha valaki nem hiszi járjon utána.

Avatar

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük