Révbe érhetsz, ha fényben nézed a sötétséget – a sötétséged, mi ugyanúgy részed…

Mit vársz…?
s mit kérsz…?
s mit mond szíved minderről?…
S miért játszottál mégis,
egod hajtva s szívedtől távol élve…
Érzéseidben megélve részben részként,
az Egész helyett…
Most, hogy szíved megszólítottad
s figyelmed reá fordítottad,
fordulhat vele életed
sorsod terve s kereke..
Ha meglátod múltadban a tanítót,
s a diákot ki végig járta…
Magányában,
önmagában gyártva a magányt…
Mi fókusz képpé válva,
belőle tükröződött s tanított..
Tanítóvá válva, szerepében magányként,
s mindenként, mit értékében jelenthet…
Szóban és szívben
más értékben megfogva
a megfoghatatlan részed…
Mi most szíved értékében felismerve,
csak egy részed, mi benned él,
s végtelenségedben kísér…
Aminek meg kell történnie,
az meg fog történni…
Hiábavaló elfutnod,
önmagadtól eltávolodnod…
Hisz mindig menekültél önmagad elől,
s másra vetítetted a tettes szerepét…
Menekültél valamitől,
ami jót hozhatott volna…
Önmagad döntve,
beleragadva a múlt illúziójába..
A múlt sémájába
a biztonság illúzióját gyártva…
Rémeidet magad hoztad létre..
S most nincs más dolgod
csak értékeld át,
s nézd meg jobban…
S mit látni fogsz rémek helyett,
az a szabadságod és a szabadulásod
hová rémeid vezettek..
Kik neked valójában
fényként világították be
az utat mit megtettél,
s általuk ide értél…
S révbe érhetsz,
ha fényben nézed a sötétséget…
A sötétséged,
mi ugyanúgy részed…
Mit elképzelsz
valósággá válhat szívben,
szívből jövő lehetőségként…
Fejben múltként, szerepben,
szereplőként ismételve amit már tudsz…

Szeretettel Péternek..