Patak folyik a végtelen létezésben
és érzéseink köveit mossa át ahogy halad…
A patak maga az a szeretet,
mi hosszú ideje Te vagy…
S a megéléseid megkövesedett mintáival
az út,
maga a kő mit Te csiszoltál…
Te vagy ez a patak,
áramlásodban érintve a múlt köveit a tavasz..
S az újjászületésben
a múlt kövei drágakőbe zárva,
most benned s általad a kőbe zárt fény…
Fényben az élő
s életre kelt szívdobbanásban,
s dobbanó áramlásban a szeretet…

Ez az álom véget ért,
már valóságban
éled magad…
A kép,
amit keresel,
még csak az álmod..
S a valóság
amiben most élsz,
általad az átok…
Amiből csak úgy
szabadulhatsz
ha hagyod,
hogy sorsod által
a múltad
megmutatkozhasson…

×