Tekints magadra úgy, mint a gyermekre – kinek az élet s a nehézségek színpadán még nincsenek előítéletei arról, hogy milyen is az élet..

Tekints magadra úgy, mint a gyermekre…
Kinek az élet s a nehézségek színpadán
még nincsenek előítéletei arról,
hogy milyen is az élet..
S hogy élheti meg – számára mindegy..
Hisz Ő a nyerő, s éli világát…
S élménye,
önmagából fakadó képzelet világ
mit valósággá szőve önmaga alakít…
S bár botladozva,
mégis újra elindulva várja sorsát
reményével és hitével…
Egyediségében újra próbálva,
mégis mindig másként élve
minden botlását – és Önmagát…
Vajon az, mi téged korlátoz,
s korlátként benned él – nem Te vagy ?…
A szülő, a tapasztalat,
s önmagad korlátja…
S a gyermek,
ki megvalósítja szíve vágyát…
S eredménye tudása, hite,
s vágyait az élet hozza elé…
Legyél ez a gyermek, ki mindig feláll…
Önmagára hagyatkozva,
s önmagából merítve tapasztalatát…
Felvállalja esendőségét,
s tovább halad
a külső hatások ellenében is…
Tudja hogy jár s újra elindul,
mert hitében és ösztönében kódolva
még ez áll :-
Menj az úton, bízzál magadban,
s haladj önként tovább…
Futótűzként Lelked száll s vár…
S Lelked szavával együtt járva
nincs korlátod s korlátozó árny..
Hisz a napsütésben,
árnyékként magadat kíséred…
S minden más,
már illúziód s vágykép
mi vár rád árnyékként..
Önmagadat csak érezheted…
A szemed számára csak egy árny,
mi követ téged
s veled tart mindenhová…
Döntsd el mi vagy,
s ki vagy Te a történetedben…
Az, aki korlátok nélkül járva
napsütésben éli világát,
már ítélet mentesen
minden érzésével s önértékével..
S az ebből megszülető gyermekével,
gyermekként jár új világában…
Vagy az árny, régi mese újra írva…
Benned megszólaló hangként a vágykép,
érték, érzés nélkül árnyék…
S így, soha nem érezheted…
Nem baj,
ha tudod és felismered érzéseidet..
Fogadd el őket…
Érzéseiddel együtt élni,
békében teljességed…
Érzéseid, tapasztalataid szülte emlékek…
S önmagadat élve, csak az érzéseid,
s mozaikképként világod…
S Te választhatsz s dönthetsz – mit élsz…