Címke: GYÁSZ

Egykor régen, Kászi ország, Pótali nevű városában,
egy Asszaka nevű király uralkodott.
Fő felsége, Ubbarí,
kedves volt, nyájas, csinos, elragadó.
Szépsége felülmúlta az emberekét,
megközelítette az istenekét.
Egyszer csak váratlanul meghalt.
Halála keserűséggel töltötte el a királyt,
bánatba merült, kétségbe esett.
Koporsóba tétette a testet,
olajjal és balzsammal töltette meg a koporsót,
és ágya alatt helyezte el.
Étlen, zokogva, jajveszékelve feküdt ágyán.
Szülei, rokonai, barátai, tanácsosai,
papok, polgárok vigasztalták: – Ne bánkódjál, mahárádzsa;
a világon minden mulandó, – ám nem tudták megnyugtatni.
Így telt el hét nap, a szüntelen siránkozása közepette.
Ebben az időben a Bódhiszattva, a Himálájában tartózkodott,
mint az Öt Természetfeletti Tudás
és Nyolc Tökéletesség birtokában lévő remete.
Mindent látó, égi szemmel végignézett Indián,
és megpillantotta a gyászoló királyt.
– Segítenem kell rajta – gondolta.
Varázserejével a levegőbe emelkedett
és a királyi palota kertjében leereszkedett,
az ünnepélyes alkalmakkor használt kőpadra.
Olyan volt, mint egy arany szobor.
Egy pótalibeli fiatal bráhman
belépett a kertbe, megpillantotta a Bódhiszattvát,
tisztelettudóan üdvözölte, és leült elébe.
A Bódhiszattva beszédbe elegyedett vele, és megkérdezte:
– Mondd, ifjú, a király igazságosan uralkodik?
– Igen, szentség, a király igazságosan uralkodik,
azonban hitvese elhunyt és ő koporsóba tétette a testet
és jajveszékelve fekszik mellette, már hetednapja.
Uram, meg kellene vigasztalnod a királyt nagy bánatában.
Hozzád hasonló bölcs, erényes emberek feladata,
hogy eloszlassák a király bánatát.
Ifjú, én nem ismerem a királyt, azonban ha felkeresne engem,
érdeklődésére meg tudnám mondani, hol öltött ismét testet a neje,
és azt is meg tudnám tenni, hogy szóra bírjam a király előtt.
– Szentség, akkor várj meg itt, amíg a királyt idehívom.
A Bódhiszattva ígéretére az ifjú a királyhoz sietett
és közölte vele a hallottakat,
buzdítva, hogy keresse fel az égi látású személyt.
– Óh, hát megláthatom Ubbarít – örvendett meg a király.
Kocsijára szállt, odahajtatott..
Köszöntötte a Bódhiszattvát,
tisztelettel leült oldalt előtte, s megkérdezte:
– Igaz-e, hogy tudod, hol öltött ismét testet a királyné?
– Igen, mahárádzsa.
– Nos, hol?
– Mahárádzsa, mivel el volt telve saját szépségével,
semmi mással nem törődött, nem voltak jócselekedetei,
ezért itt, ebben a kertben ganajtúró bogárként született újjá.
– Nem hiszem.
– Akkor megmutatom neked, és szóra bírom előtted.
– Igen, szólaltasd meg!
így hát, a Bódhiszattva varázshatalmával előparancsolta:
– Jelenjenek meg a király előtt mindketten,
amint éppen egy ganajbogyót görgetnek!
Megjelent két bogár.
A Bódhiszattva rájuk mutatott:
– Mahárádzsa, ez a te feleséged, Ubbarí királyné.
Miután tőled megvált, egy hím ganajtúró bogár nyomába szegődött.
Nézd meg!
– Szentség, nem vagyok hajlandó elhinni,
hogy Ubbarí ganajtúró bogárként születhetett újjá!
– Akkor megszólaltatom, mahárádzsa.
– Szólaltasd meg, szentség!
A Bódhiszattva varázshatalmával szóra bírta, s megszólította:
– Ubbarí!
A bogár emberi hangon válaszolt:
– Mit parancsolsz, szentség?
– Előző életedben mi volt a neved?
– Szentség, Asszaka király fő felesége voltam, Ubbarí volt a nevem.
– Jelenleg kit szeretsz jobban?
Asszaka királyt, vagy a hím ganajtúró bogarat?
– Szentség, az még előző születésemben volt.
Akkor, az ő társaságában élveztem ebben a parkban,
ami gyönyört, látvány, hang, illat, íz, érintést nyújthat.
Most azonban, mióta emlékezetemből is törlődött előző életem,
mit jelentene nekem a király?
Most hajlandó volnék megölni Asszakát,
és a torkából folyó vérrel páromnak,
a ganajtúró bogárnak a lábát kenném meg – válaszolta,
és a jelenlévők füle hallatára ezt a verset mondta:
Egykor, ebben a szép parkban, Asszaka volt a hitvesem,
ő szeretett, s szerettem én; boldogan éltem oldalán.
De az új öröm, új bánat, a régit elfeledteti.
Kedvesebb ez a féreg most nekem, mint ezer Asszaka.
Ennek hallatára Asszaka király elszégyellte magát,
s álltó helyében megparancsolta, hogy távolítsák el a hullát. Megmosta fejét, meghajolt a Bódhiszattva előtt,
visszatért a városba, újabb fő feleséget választott,
igazságosan uralkodott.
A Bódhiszattva, miután észhez térítette a királyt
és elűzte bánatát, visszatért a Himálájába.